TÖRŐDÜNK AZ EMBEREKKEL
A munkahelyi nemi alapú erőszak továbbra is kockázatot jelent az ellátóláncunkban dolgozó nők számára. Tudj meg többet a probléma kezelését elősegítő programjainkról.
Az olyan problémák kezeléséhez, amilyen például a ruhagyárakban tapasztalható nemi alapú erőszak is (gender-based violence – GBVH), egy kreatívabb, a gondolkodásmód változását elősegítő megközelítés szükséges.
Két program, amelyet Vietnámban támogatunk, abban segít, hogy a gyárakban jobban átlássák a GBVH kezeléséhez és megértéséhez szükséges folyamatokat és készségeket. Ezek egyike az Atelier Théâtre et Art közreműködésével létrehozott Drama for Change, amely az elmúlt három évben 13 gyárban tartott improvizációs színházi workshopokat azzal a céllal, hogy segítsen a nemi alapú erőszakkal kapcsolatos tudatosság növelésében. Ezeket az interaktív alkalmakat arra használtuk, hogy beszélgetéseket kezdeményezzünk, segítsünk abban, hogy a dolgozók és a vezetőség közösen lebontsák a sztereotípiákat, ugyanakkor növekedjen a bizalom, hogy a dolgozók nyugodtabban tegyenek bejelentést a nemi alapú erőszakkal kapcsolatos esetekről a panaszkezelési mechanizmusokon keresztül. Beszállítóink tanúsága szerint a workshopokat követően nőtt a dolgozók tudatossága és bizalma, javultak a készségek és nőtt a bizalom a panaszokat kezelők irányába, illetve stabilabbá váltak az irányelvek és eljárások.
Együttműködünk ugyanakkor a vietnámi International Finance Corporation szervezettel is a Respectful Workplaces elnevezésű programon keresztül. A program helyi kiterjesztésén folyamatosan dolgozunk.